
A Magyar Nemzet úgy tudja, a börtönök faliújságokon és fogvatartotti fórumokon hirdetik az elítélteknek, hogy kártalanítást követelhetnek, főleg a túlzsúfolt zárkák miatt. A kormány hirdetményben ismerteti a részleteket, és űrlapot is mellékel hozzá, amelyet kitöltve egyszerűen folyamodhatnak pénzért az egykori és a jelenlegi rabok.
A kártalanítási kampány hátterében az áll, hogy Strasbourgban az utóbbi években többször elvérzett a magyar büntetés-végrehajtási rendszer a rabok által indított eljárásokban. Egy 2015-ös ítélet eredményeként például összesen több mint 22 millió forintnyi kártérítést kellett fizetnie a magyar államnak hat fogvatartott számára a börtönök túlzsúfoltsága és az ebből fakadó, megalázó körülmények miatt. Az emberi jogi bíróság ebben a döntésében egyébként megjegyezte, megfelelő intézkedésekkel lehetne tenni a zárkák túltömöttsége ellen.
Az Országgyűlés tavaly október végén törvénymódosítást fogadott el, amely szerint az állam normatív rendszerben kártalanítja azokat, akiknek az elhelyezése sértette alapvető jogaikat. A szabályozás január 1-jén lépett hatályba, és erre figyelemmel a Magyarország ellen Strasbourgban hasonló okokból már megindított eljárásokat fel is függesztette a nemzetközi emberi jogi bíróság.














