
A Magyar Liberális Párt választmányi elnöke a Reggeli járatban azt mondta, egy ilyen kis hidat Ausztriában 220 ezer euróért állítanak fel, itt viszont az eredeti tervek négyszeresét fizetjük majd érte, pont úgy, ahogy az egész vizes vébéért. Szabadai szerint az olimpiai költségek ugyanígy emelkednének.
„Az egész beruházás tervezésekor még egy olyan 70-100 millió volt emlegetve, ebből lett most először 270, majd a múlt héten hirtelen – de mondom, különösebb indoklás nélkül tehát, hogy miért kéne ezt tovább emelni – eljutottunk 425-ig, ami nagyjából most már világcsúcsnak számít. Tehát az úszó-vb első világcsúcsa megvan. Ott járunk, hogy 15-16 millió forintért akarnak méterenként hidat építeni, gyaloghidat a Rákos-patak felett, erre mondtuk mi azt, hogy mint cseppben a tenger jellemzi azt, hogy a 25 milliárdra tervezett teljes beruházás és lebonyolítás ma 100 milliárd felett jár” – fejtett ki Szabadai Viktor.
Tekintse meg a teljes interjút:














