
Morgan Johansson tagadta, hogy hazájában „no-go zónák” lennének és hogy a menekültek integrációja válságban lenne. A miniszter a Soros György alapította Közép-európai Egyetemen tartott előadást, ahol a civil szervezetekről is beszélt. Azt mondta: ezek a csoportok az európai társadalmak fontos részei.
„Ma reggel éppen több ilyen szervezet vezetőjével találkoztam, ezért hadd mondjam azt, hogy tapasztalataim szerint a civil szervezetek nagyon fontos részét képezik az egyes országok közéletének, és ezért nagyon fontos, hogy tisztelettel viszonyuljanak hozzájuk. A svéd kormánynak ez a hozzáállása a kérdéshez” – mondta a Hír TV-nek.














