
Két héttel ezelőtt még tömegek sportoltak a Balaton jegén. Jelenleg nem sokan merészkednek rá, a tavon hivatalosan kijelölt jégpályákat is bezárták.
„A jelenlegi jéghelyzetet és az időjárási viszonyokat figyelembe véve azt tudom mondani, hogy a Balaton jegére lépni nem tanácsos a mostani időszakban. Ennek oka az, hogy az utóbbi időszak csapadékos időjárása miatt víz van a jég felületén, emiatt persze azt sem lehet pontosan megítélni, hogy adott helyeken milyen vastag a jég” – közölte Nagy Jenő, a Balatoni Vízi Rendészeti Rendőrkapitányság vezetőhelyettese.
A napokban olvadásnak indult ugyan a jég, de még mindig vastag, a meteorológiai obszervatórium munkatársai most is átlagosan 20 centiméter vastagságot mérnek.
Nyitva a Sió-zsilip, eresztik a Balaton vizét, az előző napok csapadékos időjárása miatt megemelkedett a tó vízszintje. Az erős vízeresztés miatt a siófoki kikötőből teljesen eltűnt a jég. „A vizet eresztik, a környéken megindult egyfajta mozgása a víznek, ami megint gyengíti a jeget. Siófok környékén meglehetősen nehéz is rámenni a jégre, legalábbis az obszervatóriumnál, hiszen feljön a víz a partközelben, de beljebb meglehetősen vastag a tábla” – nyilatkozta Horváth Ákos, a siófoki meteorológiai obszervatórium vezetője.
A jég még hetekig nem fog eltűnni a Balatonról, de sportolásra már valószínűleg nem lesz alkalmas.














