Vámos: Elkeserítő a katasztrófavédelem terve

Vállalkozásokba szervezné ki az alig egy éve államosított kéményseprést a katasztrófavédelem.

  • 2017. február 10., péntek 14:18
Vágólapra másolva!

A Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke a Hír TV-nek azt mondta, forrásai szerint az OKF ezzel a lépéssel akarja megtartani a kéményseprőket. Vámos Csaba szerint azt azonban nem tudni, hogy a munkaidőn túl dolgozóknak hogyan biztosítaná a szervezet az eszközöket.

„A katasztrófavédelem, felismervén azt, hogy rengeteg kéményseprő készül elhagyni az ő szervezetüket, illetve, mint ahogy korábban is említettem, hatalmas szakemberhiánnyal küzdenek, bér hiányában azzal próbálja a kéményseprőit megtartani, hogy felmerült a szervezeten belül egy olyan lehetőség, miszerint az ő kéményseprőik, tehát a katasztrófavédelem kéményseprői a jövőben akár vállalkozásokat alapíthatnának, melynek keretében a lakossági sormunka mellett, amit, ugye, ingyen végeznek, amellett a vállalkozásoknak, akár díjazás ellenében, munkát végezhetnének munkaidőn kívül. És ami talán a legelkeserítőbb, az az, hogy ehhez valamilyen jogi aktus folytán a katasztrófavédelem biztosítaná a munkaeszközöket” – mondta el Vámos Csaba.

A katasztrófavédelem szóvivője ugyanakkor határozottan cáfolta, hogy bármiféle kiszervezésre készülnének.

„A katasztrófavédelemben kellő létszámban és kellő felszerelésekkel állnak rendelkezésre kéményseprők szakemberek, illetve a kéményseprő ipari technikai eszközök, így a lakossági sormunka ellátását az ország minden pontján tudjuk garantálni ott, ahol a katasztrófavédelem kéményseprő-ipari szerve a szolgálató, mindemellett a katasztrófavédelem nem tervezi azt, hogy szervezet szinten kiszervezi a kéményseprő munkát” – mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, Hajdu Márton.