
A párt elnöke kitért arra is, fontosnak tartották, hogy a legutóbbi demonstrációnak ne szokványos módon legyen vége, hogy mindenki hazamegy, ezért elektronikus úton, e-mailben üzentek hadat Brüsszelnek, valamint felkérte a résztvevőket, hogy békésen támadják meg az unió fővárosát. Ezt Kovács szerint úgy kell véghezvinni, hogy békésen lökdösődnek majd Belgiumban.
A teljes beszélgetés:
Kitért a harmadik generációs csecsen robotokra is, a Magomedekre, akik teljesen élethűek, hasonlítanak az emberekre. A párt rájuk is számít, őket is bevetnék a harcban. Plakátjaik nagy része Moszkvában készült, bár Kovács annak is örült, hogy aki önkéntesen hozott feliratokat, a pártelnök szerint mindenki nagyon ráérzett a lényegre.
„Két hétig Putyin áll mögöttünk, de reméljük, Soros visszatér” – hangsúlyozta, mivel most kicsit lehetetlen kivitelezni a kétmillió menekült behozását Magyarországra.
Ha szükség van rá, akkor lesz újabb Békemenet. Felidézte, hogy öt éve már rendeztek egy demonstrációt, ahol azt akarták megmutatni, hogy a nagy havazásnál erősebb a kormány, hiába nem tudták eltakarítani azt. Akkor nyolcan voltak, most több ezren – hívta fel a figyelmet Kálmán Olga műsorában Kovács.
Úgy látja, az emberek értik az iróniát, kinevelődött egy olyan generáció. De ez a pártelnök szerint nem csak az ő megmozdulásaikon látszik, hanem a „komoly” tüntetéseken is, ilyen a CEU-ért szervezett esemény.














