
Az ellenzéki párt azt gyanítja, hogy a kormánypárt visszaél a választók személyes adataival. Tényi István a Hír TV Egyenesen című műsorában beszélt arról, hogy maga is közreműködött az adatbázis összeállításában. A feljelentéseiről elhíresült egykori Fidesz-tag azt mondta: többek között a nemzeti konzultációs kérdőívek alapján gyűjt adatokat a választókról a kormánypárt. Szerinte az adatbázis most is frissül.
Az Együtt elnöke szerint az is elképzelhető, hogy a Fidesz választási csalásra használja fel ezeket. „Személyes adattal való visszaélés okán. Ugye itt az történik, hogy az állampolgároknak különösen védett adatait rögzítik, kezelik, és azt használja egy párt, mert nyilvánvalóan egy párt használja arra vonatkozóan, hogy kinek milyenek a politikai preferenciái, kire szavazna, visszaküldött-e egy olyan kérdőívet, amit egyébként anonimként állít be a kormányzat. Ilyenek ugye a nemzeti konzultáció kérdőívei, amelyekre azt mondják, hogy nem fejthetők vissza, hogy ki válaszolt, és milyen módon a kérdésekre. De Tényi István azt állítja, hogy visszafejthető, és vissza is fejtik, és regisztrálják minden egyes emberhez, hogy visszaküldte, hogy mennyire elkötelezett Fidesz-szavazó vagy -katona” – fogalmazott Juhász Péter a Hír TV Reggeli járat című műsorában.














