NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
Lázár: Nem vagyok kommunista, jól fizetek

Lázár: Nem vagyok kommunista, jól fizetek

Üzletemberként a magánegészségügyben látott fantáziát Lázár János bizalmasa, aki júniusban lemondott ugyan államtitkári tisztségéről, ám azóta háromszoros fizetésért tanácsadóként dolgozik Lázár Jánosnak. A kancelláriaminiszter úgy véli, olcsón jutott jó szakemberhez, és egyébként sem kommunista, hogy az értékes munkát ne fizesse meg.

  • 2017. augusztus 31., csütörtök 20:30
Vágólapra másolva!

Sonkodi Balázs a Miniszterelnökség egykori stratégiai ügyekért felelős államtitkára, akit Lázár János jobbkezeként emlegetnek. Saját kérésére mentették fel nyár elején. Két héttel később új megbízást kapott a Miniszterelnökségtől. Államtitkárként még helyetteseit is irányította, havi egymilliós fizetésért, az új szerződése tanácsadásról szól, fizetése pedig megtriplázódott, 3 millió forintra nőtt.

Értékesnek tartja Sonkodi tanácsait Lázár János, a kormányinfón mégis csak egyetlen olyan témát tudott mondani, amelyben tanácsot kapott tőle. A háromszoros fizetést firtató kérdésre pedig az volt a válasz: nem kommunista, hogy a többletmunkát ne fizesse meg.

A Jobbik szerint Sonkodi esete is azt bizonyítja, hogy a Fidesz bürokráciacsökkentő ígérete szemfényvesztés volt.

„Soha annyi államtitkár, soha annyi miniszterbiztos, tanácsadó nem dolgozott a kormányzat mellett, mint jelen esetben. Látjuk azt, hogy akár ilyen módszerekkel is próbálnak trükközni azon, hogy kevesebb államtitkár legyen, miközben a bürokrácia és a feladatellátás megmarad, sőt továbbduzzasztják az állami gépezetet” – monda Dúró Dóra, a párt országgyűlési képviselője.

A szocialisták pénzszivattyút látnak a fideszes tanácsadói rendszerben. „Egy dolog van az ő gondolkodásukban. Hogyan és miképpen lehet minél több pénzt kirabolni a rendszerből. Nem az ember érdekli őket, nem az, hogy a mindennapjait megszenvedő ember jobban élhesse az életét” – mondta Gúr Nándor, a párt országgyűlési képviselője.

Korábbi összesítések szerint a kormánynak 163 tanácsadója és stratégája van már, akiknek megbízása havonta százmilliós költséget jelent az adófizetőknek.