Palkovics újragondolná az akadémiai kutatóintézet státuszát is

Szerinte nagyon sok pénz megy innovációra és kutatásokra, az eredményekben viszont ez nem mutatkozik meg eléggé.

  • 2018. szeptember 09., vasárnap 15:03
Vágólapra másolva!

Magyarországnak olyan struktúrára, szabályozásra és finanszírozási modellre van szüksége, amely minél hatékonyabban támogatja a kutatási és innovációs törekvéseket. Érdemes újragondolni az akadémiai kutatóintézet státuszát is – mondta az innovációs és technológiai miniszter a Debreceni Egyetem vasárnapi ünnepi tanévnyitó szenátusi ülésén.

Palkovics László hangsúlyozta: a kormány célja, hogy Magyarország a jelenleginél hangsúlyosabban legyen jelen a világ innovációs és tudományos térképén. Hozzátette: az utóbbi években az ország nagyon sok pénzt költött innovációra és kutatásokra, ez azonban az eredményekben nem mutatkozott meg eléggé.

„Olyan szinergiát kell létrehozni a kutatóintézetek és az egyetemek között, amely mindegyik szereplőt egyformán erősíti” – fogalmazott a miniszter, hozzátéve, hogy jelenleg ugyan ezek sok szállal kötődnek egymáshoz, de más fenntartó alatt működnek, ami az anyagi és a humánerőforrások pazarlásához vezet.

Az innovációs és technológiai miniszter után az egyetem rektora is az egyetem gazdaságfejlesztési szerepét, a nagyvállalatokkal való együttműködés fontosságát hangsúlyozta a Debreceni Egyetem tanévnyitó szenátusi ülésén.