NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvBelföld
Kampányüzemmódba kapcsolt az ellenzék

Kampányüzemmódba kapcsolt az ellenzék

Bő két évvel az országgyűlési választás előtt máris kampányüzemmódba kapcsolt a balliberális ellenzék. A Párbeszéd környezetvédelmi konferenciáján a klímavédelem helyett inkább világossá tették, hogy 2022-ben teljes összefogásra van szükség és minden választó körzetben előválasztást kellene tartani. A zöldpárt vezetői Gyurcsány Ferencnek is üzentek: Karácsony Gergely világossá tette, hogy nem kér többet a 2010 előtti világból.

  • 2020. március 08., vasárnap 17:15
Vágólapra másolva!

Sorra érkeznek a balliberális politikusok a Párbeszéd klímavédelmi konferenciájára.

Ahogy a rendezvény címe is jelezte, ők zöld fordulatot szeretnének venni. - legalábbis így harangozták be a rendezvényt, amire Párbeszéd politikusai mellett az LMP, a Momentum és az MSZP vezető politikusai is kíváncsiak voltak.

Új alapokra akarták helyezni a zöldpolitikát, azonban a környezetvédelem helyett inkább

kitűzték a 2022-es ellenzéki stratégiát.

Nem sikerült a zöld fordulat a Párbeszéd másik társelnökének sem, aki a főpolgármesteri kampányában azt hirdette, hogy szinte mindenhova biciklivel fog menni.

Zöld fordulat helyett Karácsony Gergely is kampány üzemmódba kapcsolt és világossá tette, hogy az ellenzéknek nem a saját belső vitáival kellene foglalkoznia – ezzel üzenve Gyurcsány Ferencnek – aki már a Karácsony Gergely vezette fővárosi közgyűlésben is többséget szerzet, miután két szocialista polgármestert is átcsábított a DK-ba.

Karácsony azt is Gyurcsány tudomására hozta, hogy 2022-ben nem kér a 2010 előtti világból.

A Zöld fordulat című, de témájában inkább kormányváltó konferencián egyébként szinte minden ellenzéki párt képviseltette magát, csak a Gyurcsány-párt és a Jobbik maradt távol.

Hír TV