

Már több mint 400 ezren csatlakoztak a Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! petícióhoz - jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Hollik István szerint ez annak tulajdonítható, hogy a választók emlékeznek arra, hogy Gyurcsány Ferenc egyszer kirabolta, egyszer tönkretette, egyszer pedig becsapta Magyarországot. A kormánypárti politikus emlékeztetett Gyurcsány többször is bizonyította, hogy nem a magyar nemzeti érdek vezérli, hanem a hatalom megragadása és az abban maradás.
„Az őszödi beszédben a saját párttársainak bevallotta, hogy csalással nyertek választást, hiszen hazudtak a választóknak. Hazudtak éjjel, reggel, meg este másfél évig ahogy ő fogalmazott. Most ezek közül már egy is elég ahhoz, hogy az illető eltűnjön a közéletből, de nem úgy Gyurcsány aki most a baloldal vezetője, és ő akar visszatérni a hatalomba, de az a jó hírünk, hogy erre nagyon sokan emlékeznek, és ezért csatlakoztak már több mint négyszázezren a Stop Gyurcsány, Stop Karácsony! petícióhoz" - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.