
A jegybankelnök hangsúlyozta: a vámháborúk negatív következményei, mint az alacsonyabb növekedési ütem és a fokozódó inflációs nyomás Magyarországot sem hagyják érintetlenül.
Ugyanakkor a magyar gazdaság alapjai továbbra is szilárdak, a gazdasági növekedés újraindult, a hazai bankrendszer pedig erős tőkehelyzettel és bőséges likviditással rendelkezik. – tette hozzá Varga Mihály, aki szerint az új vámintézkedések által okozott gazdasági környezet lefelé mutató kockázatokat hordoz a növekedés szempontjából. Az infláció elleni küzdelmet a jegybank továbbra is elsődleges feladatának tekinti, ehhez pedig – mint fogalmazott – türelemre van szükség. Rámutatott: 2024 szeptembere óta az OECD-tagországok több mint kétharmadában, valamint az uniós tagállamok többségében emelkedett az infláció.
A jelenlegi helyzetben a magyar jegybank álláspontja világos: az árstabilitás elérése és a pénzügyi stabilitás megőrzése kizárólag szigorú, fegyelmezett monetáris politikával érhető el. A jegybankelnök szerint a kiszámíthatóság és a következetesség még fontosabbá válik ebben a gazdasági környezetben.
Az MNB fegyelmezetten őrzi az árstabilitást
Varga Mihály egyúttal kitért az európai tőkepiacok előtt álló kihívásokra is. Úgy fogalmazott, hogy a szabályozások hiányos összehangolása, a nem megfelelő átláthatóság és az alacsony pénzügyi kultúra egyaránt hátráltatják a tőkepiacok fejlődését és versenyképességét. Ezért sürgette a szabályozás harmonizálását, a pénzügyi ismeretek erősítését és az átláthatóság javítását az európai pénzügyi térség egészének érdekében.
A magyar jegybank tehát a globális turbulenciák ellenére sem változtat alapállásán: fegyelmezetten őrzi az árstabilitást, miközben figyel a nemzetközi kockázatokra és a hazai gazdasági erősségek fenntartására.
Forrás Világgazdaság
Fotó: Kallus György














