
Vádat emeltek azzal huszonéves fiatalemberrel szemben, aki egy ütéssel korábbi munkaadójának a halálát okozta.
A Somogy Megyei Főügyészség közlése szerint a fiatal többször dolgozott az férfinek, így régebb óta ismerték már egymást. Volt, hogy a közös italozások során összevesztek, de az is előfordult, hogy összeverekedtek.
2021 júliusában aztán egy este a fiatal felkereste otthonában ismerősét, és arra hivatkozva, hogy már korábban említette neki, másnap vigye be őt és élettársát autóval egy közeli városba. Ám ellent mondott neki, amire válaszul vita robbant ki köztük, mire az idősebb férfi megpróbálta megütni a fiatalabbat. A fiatal feldühödve, nagy erővel ütötte meg a szemhéján a férfit, aki bár megtántorodott, nem esett el.
Nem sokkal később felhívta az idős férfi a segélyhívót, és többekkel is beszélt telefonon, de végül nem látta orvos. Másnap azonban, hajnalban meghalt.
Ha a huszonéves férfi bevallja bűnét, három év börtönbüntetést kaphat.
Borsonline