
Egy szolgálaton kívüli rendőrtiszt igencsak felöntött a garatra, majd hajnalban részegen autójába ült és a 35-ös számú főútvonalon Tiszaújváros felé vette az irányt. A férfi az autóját nem tudta a sávban tartani, többször oldalirányba kitért, hol az útpadkán, hol pedig a záróvonalat átlépve, részben a bal oldali forgalmi sávban közlekedett - írja a Tények.
A rendőrtiszt az útburkolati jelet is figyelmen kívül hagyta, a balra kanyarodó forgalmi sávból egyenesen haladt tovább a forgalom elől elzárt területen, majd végül Tiszaújvárosban lehúzódott egy autóbusz megállóba, és elaludt a kocsijában.
A rendőrtiszt vezetői engedélyét elvették, de kihallgatása során nem tett beismerő vallomást. A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével, az ügyiratok alapján, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárás keretében pénzbüntetést és határozott idejű közúti járművezetéstől eltiltást szabjon ki a férfival szemben.
Ripost