Facebookra posztolt a vérrel borított nő: Megöltem a gyerekeimet

A 31 éves anya a közösségi oldalán jelentette be: ebben a percben végezte ki mindkét kisgyermekét.

  • 2022. augusztus 10., szerda 09:53
Vágólapra másolva!

Vérontásba torkollott egy gyermekelhelyezési per a minap. Egy négyéves kislány életét vesztette, kétéves öccséért pedig jelenleg is küzdenek az orvosok. A testvéreknek saját anyjuk esett neki, aki később a Facebookon jelentette be, mit tett.

Horrorvideó a közösségi oldalon

Vasárnap délelőtt 11 óra körül jelent meg a New Orleansban élő 31 éves Janee Pedescleaux közösségi oldalán egy rendkívül aggasztó videó, melyen a nő volt látható vérrel borítva, miközben a következőket ordította a kamerába zaklatottan:

A gyerekeim halottak. Végeztem. Végeztem az élettel!

A felvételen ezt követően a picik apját, Jermaine Robertset nevezte meg felelősként. A férfi érthető módon azonnal autóba pattant, és padlógázzal hajtott a nő házához. Egy térfigyelő kamera rögzítette is, amint berohan, majd kislányával, Parisszel a karjában, valamint kisfiával kirohan, kocsiba teszi a vérző gyerekeket, és a kórházba hajt. A négyéves Paris életét sajnos nem sikerült már megmenteni, a pár kétéves kisfia pedig jelenleg is életveszélyes állapotban van. Janee Pedescleaux-t gyilkosság és gyilkossági kísérlet vádjával tartóztatták le.

Úgy tudni, a gyilkossághoz a férfi és a nő közt zajló gyermekelhelyezési per vezetett. Roberts azt állította, a nő nem képes megfelelő, egészséges környezetet biztosítani gyermekeiknek. Meghallgatásuk valamikor ebben a hónapban lett volna esedékes – írja a Daily Mail.

Borsonline