NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvGazdaság

Nagy változások lesznek a Felvonulási téren

Február közepén írják ki a Múzeumi Negyed épületeinek tervpályázatait – mondta a Hír Televíziónak a december végén felállt Városliget Ingatlanfejlesztő vezérigazgatója. Mozsár István szerint a Múzeumi Negyed felépítése 70 milliárd forintba kerül majd. Folytatódik az állatkert és a Fővárosi Nagycirkusz felújítása is, utóbbi a tervek szerint új épületet is kap. Mozsár István hangsúlyozta: a beruházásoknak köszönhetően nem csökken, hanem nő a liget zöldfelülete.

  • 2014. január 20., hétfő 12:58
Vágólapra másolva!

A tervek szerint a Felvonulási téren négy múzeum épül, a nemzetközi tervpályázatot február közepén írják ki. „A mostani elképzelések szerint szeptember végére kellene beadni a végleges tervpályázatokat, amit egyébként nagyon remélünk, hogy egy 11 tagú, többségében nemzetközi zsűri december elejéig véglegesen ki is tud értékelni, és akkor tudunk eredményt hirdetni” – mondta Mozsár István, a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. vezérigazgatója.

Az épületekbe a Magyar Fotográfiai Múzeum, a Ludwig Múzeum, a Magyar Zene Háza, a Magyar Építészeti Múzeum és az Új Nemzeti Galéria költözik majd. Ezek várhatóan 2018-ra készülnek el. „A zöldfelület nőni fog” – tette hozzá Mozsár István.


Az elbontandó épületek között van a régi Hungexpo elhanyagolt területe. A tervek szerint itt épülne fel az ötödik múzeumi épület, ide költözne majd a Magyar Zene Háza. A jelenleg bolhapiacként is üzemelő Petőfi Csarnok sorsáról viszont egyenlőre nincs döntés. A liget is megújul, ennek már az idén lesznek látható jelei. Lecserélik az utcabútorokat, és megkezdik a zöldfelületek felújítását, sűrűbb gondozását is, és megújul az állatkert környéke is. „A célunk az, hogy egy fokozatos fejlesztés révén, a következő 4-5 esztendőben itt egy gyökeresen új és modern európai színvonalú, vonzó, állatkert és családi élménypark vonásait együttesen mutató attrakció jöjjön majd létre” – fogalmazott Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója, aki a Városliget felújításának egyik legfontosabb elemének a parkolás korszerűsítését tartja.

A vidámpark játékait heteken belül leszerelik, az ottmaradó műemlékjátékokat még idén, az állatkert területén belül birtokba veheti a közönség.