
Szombattól havi két alkalommal összesen 150 ezer forint felvétele díjmentes a bankautomatákból. A pénzügyi rezsicsökkentés a fizetési számlákra vonatkozik, hitelkártyaszámlákhoz kapcsolódó készpénzfelvételre nem. Február elsejétől azok élhetnek a lehetőséggel, akik ezt január 20-ig igényelték a bankjuknál. Akik most igénylik, már csak márciustól vehetik igénybe. A bankszövetség azt ígéri, minden ATM-ből legalább 100 ezer forint készpénzt fel lehet majd venni egyszerre.
Az ingyenes készpénzfelvétel miatt sok bank már emelte díjait és van, amelyik kedvezményeket törölt el. A legnagyobb magyar pénzintézetnél két készpénzfelvétel a törvénynek megfelelően ingyenes lesz, de a harmadikért már jóval többet kell fizetni, mint korábban.
– Fontos hangsúlyozni, hogy az ingyenesen hozzáférhető összeg bőven lefedi a legtöbb ügyfél igényét. Emiatt most olyan akciókra fogunk fókuszálni, amelyek más díjakat tudnak csökkenteni – nyilatkozta a Hír TV-nek Kuhárszki András, az OTP termékfejlesztési és értékesítési vezetője.
A pénzügyi felügyelet már vizsgálja, hogy a bankok eleget tesznek-e az előírásoknak és nem próbálják-e törvénytelenül ügyfeleikre hárítani az ingyenes készpénzfelvétel költségét.
– 164 pénzügyi szolgálatónál, számlavezető banknál, takarékszövetkezetnél, hitelszövetkezetnél vizsgálódunk. Ezek még folyamatban vannak, de az elsődleges adatok szerint bizony könnyen előfordulhat, hogy egyes hitelintézeteknél intézkedéssel zárul a vizsgálat. Ehhez még kell a jegybanknak néhány hét, hogy az előzetes jelzéseket bizonyítsuk, és ez alapján megfogalmazzuk a határozatainkat – mondta Binder István, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője.
Január 20-ig, azaz az első határidőig a bankok ügyfeleinek körülbelül 80 százaléka igényelte az ingyenes készpénzfelvételi lehetőséget. Számítások szerint ez éves szinten 15 milliárd forintos többletköltséget jelenthet a pénzintézeteknek.