NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvGazdaság

Nem adják fel a devizahitel-károsultakért folytatott küzdelmet

Nem adják fel a devizahitel-károsultakért folytatott küzdelmet. Így reagált a Civil Összefogás Fórum jogi szakértője, hogy az OTP Bank perrel fenyegette meg.

  • 2014. február 07., péntek 19:44
Vágólapra másolva!

Lomnici Zoltán pénteken kapott levelet a pénzintézettől, amelyben arra szólítják fel, hogy ismerje el: többször is tévesen nyilatkozott a bank által kínált devizaalapú hitellel kapcsolatos árfolyamgaranciáról. Lomnici Zoltán közölte: joga van a véleménynyilvánításhoz, a harcot pedig nem adják fel, és ezt az újabb békemenettel is hangsúlyozni kívánják. „Ezt a harcot sem én, sem a CÖF nem fogja befejezni. Bízunk benne, hogy – ahogy az elnök úr is fogalmazott – az a tömeg, amely március 29-én felvonul, amellett is kinyilvánítja az akaratát, hogy a banki arroganciának nem ad teret. Nem lehet megfélemlíteni a magyar embereket ilyen úton, és különösen ilyen balkáni és alantas módszerekkel nem lehet megállítani azt a tisztességes folyamatot, amelynek keretében a CÖF hosszú idő óta küzd a devizahitelesekért” – fogalmazott a jogi szakértő.