NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
Kiemelt videók
HírTvGazdaság
Olajvezeték épülhet Magyarország és Szerbia között

Olajvezeték épülhet Magyarország és Szerbia között

Erről Aleksandar Vucic szerb elnök szombaton állapodott meg Orbán Viktorral.

  • 2022. október 09., vasárnap 10:45
Vágólapra másolva!

A szerb elnök szombati sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy Belgrád bevásárolna a Paks 2 projektbe. Aleksandar Vucic kijelentette, az új, 128 kilométeres, legfeljebb két év alatt megépülő vezeték lehetővé tenné, hogy a Barátsághoz csatlakozva olcsóbb urali kőolajjal lássák el Szerbiát.

A Világgazdaság szerint az ország kőolajellátását nagy részben a Horvátországon áthaladó vezetéken keresztül oldották meg eddig, de ez a szankciók miatt valószínűleg nem lesz lehetséges a jövőben. A szerb kőolajipari vállalat, a NIS jelenleg a Janaf vezetéken keresztül egy horvát terminálról kapja a tankereken odaszállított orosz kőolajat.

A portál úgy tudja, hogy az új vezetéket Újvidék és Algyő között építenék meg, a beruházás százmillió euróba kerülne. Vucic szerint egy másik útvonalon, Észak-Macedónián keresztül húzódó és az albániai Durresig futó vezetéket is szeretnének megépíteni.

Elmondása szerint országának 75 napra elegendő olaja és 95 napra elegendő benzine van.

– közölte a szerb elnök.

Borítókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán