NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV sporthírei

Még a szurkolók szendvicsébe is belenéztek

Európa-szerte fokozott biztonsági intézkedéseket alkalmaznak a futballmérkőzések előtt – a párizsi terrortámadások miatt. Spanyolországban a Real Madrid–Barcelona csúcsrangadó előtt még a szurkolók szendvicsébe is belenéztek, de az NB I-ben is van olyan stadion, ahol a szokásosnál szigorúbban ügyelnek a biztonságra.

  • 2015. november 21., szombat 21:57
Vágólapra másolva!

Már a múlt vasárnapi Magyarország–Norvégia Eb-pótselejtezőn is fokozott rendőri készültség volt érvényben a párizsi terrortámadás miatt. A bajnokságban is ügyelnek a klubok a biztonságra. Debrecenben a mérkőzést, valamint a beléptetést felügyelő biztonsági személyzet együttműködik a rendőrséggel. Főleg olyan hétvégéken, mikor rivális csapat érkezik, mint szombaton a Diósgyőr. „Kiemelt kockázat, a nevében is benne van, ott még szigorúbbak az intézkedések, névre szólóan vannak értékesítve a belépőjegyek, összevetjük a személyazonosságot, illetve megemelt létszámmal dolgozunk, és szigorúan figyeljük a lelátón és mindenhol a szurkolók mozgását” – mondta Képíró János, a DVSC biztonsági igazgatója.

A fővárosban az MTK a Ferencvárost fogadta az „örökrangadón”. A meccset a Hidegkúti stadion felújítása miatt a Fáy utcai Vasas pályáján játszották. A rendezők szerint a biztonsági intézkedések eddig is elég szigorúak voltak. „Úgy gondolom, hogy ez a mérkőzés nincs akkora reflektorfényben, mint az El Clásico” – fogalmazott Polyák Balázs, az MTK mérkőzésszervezője, aki arra utalt, hogy Real Madrid–Barcelona spanyol csúcsrangadó előtt szigorú óvintézkedéseket vezettek be. A rendőrség közlése szerint még a szurkolók szendvicsébe is belenéztek biztonsági okokból.