NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV sporthírei

Bundabotrány: Djokovicot is megkeresték

Novak Djokovicot is megkeresték néhány éve, hogy adja el egy meccsét, de ő nemet mondott. A jelenlegi világelső erről a jelenleg is zajló ausztrál nyílt teniszbajnokságon beszélt. A brit sajtó szerint a világ élvonalába tartozó teniszezők közül többen is bundázhattak az elmúlt években.

  • 2016. január 19., kedd 13:11
Vágólapra másolva!

Nem csillapodnak a kedélyek a BBC és a BuzzFeed által megszellőztetett teniszbunda ügyében. Az egyik ismert brit sportfogadási szakértő egyáltalán nem lepődött meg, hogy a teniszt is utolérték a fogadási csalások.

„A tenisz természeténél fogva könnyen manipulálható sportág. Elsősorban azért, mert egyéni sportágról van szó, ezért elég egy embert megvenni. A probléma inkább az alacsonyabb szinteken lehet komolyabb. De most nagyobb nevek is szóba kerültek. Korábban már hallhattunk bundagyanúról a sportágban, de ennek nem voltak komolyabb következményei. Az ATP-t és a sportág más hatóságait most az a vád éri, hogy vádolják, hogy a klasszis játékosokat nem merik meggyanúsítani, mert attól tartanak, hogy túl nehéz lenne felelősségre vonni őket” – mondta Scott Ferguson fogadási szakértő.

A brit közszolgálati televízió és a BuzzFeed hírportál szerint a most zajló ausztrál nyílt teniszbajnokságon is részt vesznek olyan játékosok, akik érintettek lehetnek az ügyben. A férfi világranglista vezetője, a szerb Novak Djokovic elismerte, hogy évekkel ezelőtt őt is megkeresték, hogy adja el a meccseit. „Nem közvetlenül hozzám jöttek oda, hanem a stábomat keresték meg, akikkel abban az időben együtt dolgoztam. Természetesen azonnal visszautasítottuk az ajánlatot. Egy srác keresett meg minket, de nem lett semmi a dologból” – fogalmazott a teniszező.

A korábbi világelső, a svájci Roger Federer konkrétumokat vár az ügyben. „Szeretném hallani a nevét vagy valami konkrétumot! Aztán meg lehet vitatni a dolgot. Melyik játékos? Melyik fogadóirodánál? Mikor? Most is, vagy csak korábban? Esetleg egyesben vagy párosban? Melyik tornán? Értik, hogy mire gondolok. Ebben az esetben nonszensz, hogy válaszoljak valamire, ami most csak spekuláció” – mondta a klasszis.

A BBC szerint a világ 50 legjobb játékosából 16 lehet érintett a legrangosabb teniszversenyekig érő bundában – a csalók közül pedig többen a most indult ausztrál nyílt teniszbajnokságon is ott vannak. A fogadási csalásokat Szicíliából, Észak-Olaszországból és Oroszországból szervezték.