NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV sporthírei
Hamilton-győzelem Monzában

Hamilton-győzelem Monzában

Kettős Mercedes-győzelem született a Forma–1-es Olasz Nagydíjon. A futamot a brit Lewis Hamilton nyerte, míg a második csapattársa, a finn Valtteri Bottas lett. A harmadik helyen Sebastian Vettel ért célba a Ferrarival.

  • 2017. szeptember 03., vasárnap 16:25
Vágólapra másolva!

A Mercedesekről szólt a futam a Ferrari hazájában. Az élről induló Lewis Hamilton remekül kapta el a rajtot az Olasz Nagydíjon, és meg is tartotta vezető pozícióját egészen a verseny végéig. Csapattársa, a futamnak a 4. helyről nekivágó finn Valtteri Bottas a rajtnál visszacsúszott Kimi Raikönnen Ferrarija mögé, azonban a harmadik körben már a második volt – végül a versenyt is másodikként fejezte be.

A harmadik helyen a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel ért célba. A német a 6. helyről vitte be a másik Ferrarit a dobogóra. A Mercedeseket azonban nem tudta megközelíteni.

Nem ment a Red Bulloknak sem. Bár Daniel Ricciardo feljött a negyedik helyre a két Ferrari közé, Max Verstappen csak a 10. helyen végzett. Ebben azonban a motorcsere és a Felipe Massával való koccanás is közrejátszott, aminek következtében defektet kapott, így eggyel többször kellett kimennie a bokszba.

Hamilton győzelmével a szezonban először átvette a vezetést Vetteltől a világbajnoki pontversenyben. Előbbinek 238, utóbbinak 235 pontja van.

„Fantasztikus volt ma az autó, egy álom volt vezetni. Köszönöm a szurkolóknak, akik kijöttek, alig várom, hogy jövőre visszatérjek ide” – mondta a brit versenyző, akinek ez volt pályafutása 59. futamgyőzelme, míg Monzában negyedszer nyert.

A következő futam két hét múlva Szingapúrban lesz.