

A ZTE-aréna felújítása 2002-ben kezdődött, de a munkálatok több mint tíz éven át álltak. 2015-ben indult újra az építkezés, amely az idén fejeződött be.
Fedett lelátók, korszerűsített kiszolgálólétesítmények, kifogástalan minőségű pálya, kibővített és jól felszerelt edzőközpont – mindez része a ZTE-aréna felújításának. A helyi kormányhivatal dolgozói járhatták be az elsők között a stadiont, többen a felújításban is részt vettek hivatali munkájuk során. A beruházás költségei elérik az 1,3 milliárd forintot.
„Maga a stadionrekonstrukció állami forrásból valósult meg. Taóforrásból készült az edzőpályánk, illetve az ifjúsági edzéshez öltözők épültek” – emelte ki Végh Gábor, a ZTE FC többségi tulajdonosa. A stadion fenntartásának pontos összegét a klubvezető nem tudta megmondani, de jelezte, hogy az teljes egészében a várost terheli.
A nézőszám az idei évadban 1500 fő körül mozog, de ha a csapat esélyes lesz a feljutásra, akkor Végh Gábor szerint akár megháromszorozódhat a meccsre járók száma.
„A legnagyobb bevételi forrásunk természetesen a jegyekből van. Azonkívül a támogatóinknak a hirdetésekből tudunk bevételt produkálni, illetve az egyéb rendezvényekből. Bár mivel új létesítményről van szó, ez természetesen még most kezd kialakulni” – tette hozzá.
A ZTE 2020-ban lesz 100 éves. A centenáriumot már szeretné az élvonalban ünnepelni a futballklub.