

Október 10-ig, azaz vasárnapig várja látogatóit a Világraszóló Bajnokaink − 177 mesés győzelem című olimpiatörténeti kiállítás. Október 5-én, azaz ma Nagy Tímea és Fodor Rajmund olimpiai bajnokok mellett Balatoni József „Jocó bácsi” történelemtanár, íróval is találkozhattak az érdeklődők. Velük beszélgetett Tibenszky Móni Lisa újságíró, a Felelős Szülők Iskolájának alapítója − Komfortzónán innen és túlcímmel − a sport általi nevelésről.
Az utolsó héten a “Magyar Delfin”, azaz Hajós Alfréd magyar építészmérnök, gyorsúszó, labdarúgó, labdarúgó-játékvezető, újságíró, magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitány és az első magyar olimpiai bajnok két győztes érme 1896-ból együtt lesz látható a legújabb aranyéremmel, melyet Bodonyi Dóra szerzett kajak négyesben, Tokióban.
A Világraszóló Bajnokaink kiállítás még az utolsó hétre is tartogat meglepetéseket, a szervezők célja az élményalapú tudásátadás és a sportszerű versengés népszerűsítése, ezért a látogatókat szellemi és fizikai kihívások és interaktív elemek is várják a kiállításon.
Az eddigi vendégek között szerepelt – mások mellett – Keleti Ágnes, a Nemzet Sportolója, az idén 100. életévét betöltött tornász, ötszörös olimpiai bajnok, a magyar tornasport legeredményesebb versenyzője csakúgy, mint a 25 éves olimpiai bajnok, Európa-bajnok, világkupagyőztes és magyar bajnok gyorskorcsolyázó Liu Shaolin Sándor a teljes győztes csapattal, vagy az újkori hazai vízilabdázást világszintre emelő sportolók, élükön Kemény Dénessel, aki szövetségi kapitányként három olimpián vitte győzelemre a válogatottat.