NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvSzínes

A kék norvég újra meghalt

Visszatért a Monty Python. A brit abszurd humor nagyágyúi telt ház előtt léptek fel Londonban. A társulat még élő tagjainak zenés show-műsorát összesen tízszer ismétlik, Magyarországon is látható lesz a mozikban.

  • 2014. július 02., szerda 13:52
Vágólapra másolva!

A rajongók közül többen a Monty Python társulat filmjeiben szereplők jelmezében érkeztek a londoni arénába. De ismert színészek is elmentek az előadásra. „Bármit mondhat, de nem hinném, hogy kultúránkban lenne más komikus társulat, amelyből melléknevet képeztünk. Mindenki egyből tudja, mit jelent az, hogy pitoni” – nyilatkozta Stephen Fry.

A híres papagájjeleneten sokadjára is nevetett a 16 ezres publikum. De nem hiányozhattak az előadásról legismertebb dalaik sem. Hatodik tagjukat, az 1989-ben elhunyt Graham Chapmant a kivetítőn idézték fel.

A Monty Python csoport öt élő tagja tavasszal jelentette be visszatérését. Akkora volt az érdeklődés, hogy az első előadás jegyeit 40 másodperc alatt elkapkodták az interneten. A sikernek köszönhetően összesen 10 előadást tartanak a brit fővárosban. Az utolsót, július 20-án világszerte közvetítik majd.

Az előadás magyarországi mozikban is látható lesz.