NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvSzínes

Így emlékeztek a nándorfehérvári diadalra

Kirándulással, díszsortűzzel és rendkívüli történelemórával ünnepelték a nándorfehérvári diadal 558. évfordulóját Budapesten. A rendkívüli programokon 150 diák vehetett részt. A megemlékezésen az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára hangsúlyozta: a győztes csatára minden magyar büszke lehet. Rétvári Bence szerint az 1456-os események során a magyar nép azt is bizonyította, hogy bármire képes.

  • 2014. július 22., kedd 18:19
Vágólapra másolva!

Díszkísérettel érkeztek a diákok Budapestre. A tűzoltóhajóról vízsugarat, katonai hajókról pedig díszsortüzet lőttek. A Halászbástya lábánál megkoszorúzták a törökverő Hunyadi János szobrát is.

A programokon a diákok nemcsak felfrissíthették, de bővíthették is tudásukat. „Kaptak egy olyan kis áttekintést, amely, remélem, azt segítette elő, hogy utánanézzenek, elmélyüljenek, itt ehhez mankót kapnak” – mondta Kun Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára.

A megemlékezésen részt vett Rétvári Bence is. Azt mondta: a törökök visszaverése is bebizonyította, hogy a magyarok mindenre képesek. „Amikor meghalljuk a déli harangszót, az arra emlékeztet minket, hogy mi, magyarok bármire képesek vagyunk, hiszen ott a magyar hadak a szerbekkel, németekkel, olaszokkal együtt legyőzte az egyik legnagyobb hadsereget, az Ottomán Birodalom seregét. Ez nemcsak abban a pillanatban, 558 évvel ezelőtt volt fontos dolog, nemcsak az a lényege, hogy hetven évre megőrizte Magyarország szuverenitását, hanem utána évszázadokon keresztül a magyar identitás ihletője volt.”


Az Országgyűlés 2011-ben nyilvánította július 22-t a nándorfehérvári diadal hivatalos emléknapjává.