

Döbbenetes és megrázó információk kerültek a Blikk szerkesztőségének birtokába: az ünnepelt magyar énekesnőt csütörtökön mentővel és rendőri kísérettel szállították egy budapesti kórházba. Az ügyben rendőrségi eljárás indult.
Az érintett híresség erősen kábult állapotban került kórházba, ahol azonnali ellátásban részesült, majd toxikológiai vizsgálatnak vetették alá. Ez utóbbi a szervezetében kokaint mutatott ki, amelyet a drogozó sztárok legkedveltebb kábítószereként tartanak számon.
Órákkal ezelőtt felröppent a közösségi médiában, hogy Tóth Andi érintett lehet az ügyben. Az énekesnő menedzsere az egyik lapnak cáfolta az információt, közölte, hogy az énekesnővel kapcsolatos pletyka nem igaz, Andi egész napját a stúdióban töltötte.
A napokban Herczeg Zoltán divattervező bukott le kábítószer-birtoklás és -kereskedelem vádjával. A divattervező a kihallgatása során a fogyasztást elismerte, a kábítószerrel való kereskedést azonban tagadta. Információk szerint Herczeg Zoltán mellett több politikus és közismert személy is érintett lehet az ügyben: beszédes, hogy a legtöbben csak névtelenségbe burkolózva nyilatkoznak az ügyről.
A kábítószer büntetőjogilag releváns mennyiségét minden esetben a tiszta hatóanyag-tartalom határozza meg, amit igazságügyi szakértő állapít meg a lefoglalt anyagokból. Csekély mennyiségről beszélünk THC hatóanyag esetében hat grammnál, kokain esetében két grammnál, amelynek a büntetési tétele kettőtől öt évig terjed. Jelentős mennyiségű kábítószerről van szó, ha a csekély mennyiség hússzorosát meghaladja a lefoglalt anyagok hatóanyag-tartalma, ilyenkor öttől húsz évig terjedő szabadságvesztés szabható ki – tájékoztatott általánosságban dr. Kaposi Gergely védőügyvéd, aki azt is hozzátette, hogy a gyakorlat szerint a harmincnapos letartóztatás további három hónappal is meghosszabbítható.
Blikk