
Rétvári Bence, a Sára Botonddal való beszélgetésre reagálva elmondta, Karácsony Gergelynek inkább azzal kéne foglalkoznia, hogy kitalálja hogyan segítsen, nem pedig jogászkodnia kéne, amikor az emberek egészségét kéne megvédeni.
„A fokozatosság nagyon fontos és a szigorú szabályok. A fokozatosság, hiszen nem lehet az egyik étről a másik hétre hirtelen vissza csöppenni abba az eljárási rendbe, ami január-februárban volt Magyarországon. Nyilván ahhoz képest más időket élünk. A biztonság fokozott, továbbra is mindennap vannak megbetegedések, sajnálatosan mindennap vannak halálesetek, ezért csak nagyon fokozatosan, nagyon szigorú menetrend szerint lehet az életet újraindítani Magyarországon, mint ahogyan ezt más országokban is teszik”
- mondta az Emmi parlamenti államtitkára, Rétvári Bence. Hozzátette, most a rendelőkben fontos szabály, hogy mérjék az odaérkezők testhőmérsékletét és hogy óránként csak négy beteget fogadjanak előzetes egyeztetés alapján.
Teljes beszélgetés:
HírTV
Továbbiak a témában

Szanyi Tibor: Nem találtunk a történelemben olyan korszakot, ami szociális értelemben milliókat emelt fel

Deutsch Tamás: Gyalázatos módon nekitámadt az Európai Bizottság a lengyeleknek












