Elismerték: nem ezt ígérte a kormány

Jól jártak az elszámoltatással az adósok – jelentette ki a Magyar Bankszövetség főtitkára. Kovács Levente szerint átlagosan 20 százalékkal csökkentek a törlesztőrészletek. Rogán Antal korábban még arról beszélt, hogy akár 30 százalékos is lehet a csökkenés. A Fidesz ezért további lépéseket tervez, ennek részleteiről azonban egyelőre nem tudott mit mondani a kormánypárt frakciószóvivője. Dunai Mónika azonban megerősítette: a céljuk továbbra is az, hogy mindenkinek csökkenjen a törlesztőrészlete.

  • 2015. május 20., szerda 19:14
Vágólapra másolva!

Három héttel a banki elszámolási értesítők kézhezvétele után nem csitul a devizahitelesek aggodalma. Az egyik érdek-képviseleti csoport elnöke úgy látja: a kormány nem adósmentést, hanem bankmentést folytatott az elmúlt hónapokban. Zomborszky-Fehér Zsolt szerint a vitatott hitelek megsemmisítését már csak a bíróságok mondhatják ki. „Még mindig csak a szerződések érvénytelenségének a kimondatása marad az ügyfeleknek, az adósoknak, mert olyan hiteleket kaptak, olyan kabátot szabtak rájuk, amit nem bírtak el anno” – fogalmazott a Devizahitelesek Mentőöve elnöke.

A bankszövetség főtitkára egy sajtóbeszélgetésen továbbra is a bankszektor különadója miatt aggódott. Kovács Levente kifejtette: 2010-től mostanáig 1438 milliárd forintot fizettek be a költségvetésbe. Amennyiben ezt a pénzt a kis- és középvállalkozói szektor hitelezésére fordíthatták volna, akkor a GDP évi 1,2 százalékos növekedést ért volna el. Megjegyezte azt is: az elszámolással jól jártak az adósok.

„Jelentős törlesztőrészlet-csökkenés 82 százaléknál történt, jelentős változás nem történt 16 százaléknál és 2 százalék az, akinél növekedés fordul elő a havi törlesztőrészletekben az elszámolás után. (…) Ezért kell arra a figyelmet felhívnom, hogy nagyon nagy hiba néhány ügyfelet kiragadni és azt mondani, hogy az elszámolás alapvetően káros” – fogalmazott Kovács Levente.

A szervezet alelnöke jelezte: a következő elszámolási időszak augusztus 1. és szeptember 30. között lesz, amikor a forinthitelek elszámolása zajlik majd.

„Levélszámban talán még jelentősebb is lesz, mint a devizaalapú hitelek elszámolása, ugyanakkor, hogy a várakozásokat most is próbáljuk kezelni, itt azért nagyon sok ügyfélnél nullás elszámolások kerülnek kiküldésre, illetve lényegesen kisebb összegekről beszélünk már a forintelszámolás hatásánál fogva is” – fejtette ki Becsei András.

A Fidesz továbbra is a lakáshitelesekre figyel majd leginkább – közölte a frakciószóvivő. „A prioritás nálunk mindig a lakás, hiszen ha a fedél vész el az ember feje fölül, az sokkal nagyobb érvágás és tragédia a család számára, mint ha, mondjuk, a gépkocsijával kapcsolatban történik ilyen” – szögezte le Dunai Mónika.

A Jobbik a hitelek felvételkori árfolyamon történő forintosításával oldaná meg a helyzetet. „Ez az egyetlen tökéletes módszer afelé, hogy a pénzügyi szemetet visszaküldjük a feladónak és még egyszer hadd hangsúlyozzam, hogy minden egyes indokolatlanul elvett forintot visszajuttassunk a magyar emberekhez. Ez egyébként a kiszáradt gazdaságon is nagyon sokat segítene” – fogalmazott Z. Kárpát Dániel

Az országgyűlési képviselő azt mondta: egy etikátlan és egy csaláson alapuló visszaélés-sorozatnak nem lehet ilyen lezárása.