Ezt hiányolja a Jobbik

Az egyetemi oktatók és fiatal kutatók életpályamodelljét hiányolja a Jobbik a költségvetésből. A parlament kulturális bizottsága a Győri Nemzeti Színházban tartott kihelyezett ülést.

  • 2015. május 20., szerda 10:22
Vágólapra másolva!

A Győri Nemzeti Színház csillárszintjén kezdte meg munkáját az Országgyűlés kulturális bizottsága. „Azt látjuk, hogy sem a jövő évi költségvetésben, sem a felsőoktatási törvényben nem szerepel fizetésemelés ebben a szférában dolgozók számára. Ez rendkívül felgyorsítja a képzett emberek elvándorlását Magyarországról. Módosító javaslatot fogunk kezdeményezni a felsőoktatási törvényben és a költségvetésben, azt, hogy az érdemi elismerése történjen meg az egyetemi oktatóknak és fiatal kutatóknak” – jelentette ki Dúró Dóra, a Jobbik kulturális bizottságának elnöke.

A bizottság először ülésezett vidéken. A meghívás figyelemfelkeltés is volt, a Győri Nemzeti Színház épületét 40 éve nem újították fel. „Szeretném azt elérni, hogy még ebben a parlamenti ciklusban döntés szülessen arról, hogy központi forrásból a nemzeti színház épületének komplex felújítása elindulhat. Ebben az ügyben lobbizom, még nincsen döntés, de bízom benne, hogy a következő évek ilyen értelemben eredménnyel járnak” – mondta Simon Róbert Balázs, a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője.

A költségbecslés szerint a Győri Nemzeti Színház felújítása ötmilliárd forintba kerülne.