Szakmunkás-bérminimummal kell beérniük, „még csak reményük sincs”

A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal munkatársainak fele csak a szakmunkásoknak járó, garantált bérminimumot keresi, az alapilletményük pedig 2008 óta nem változott. A Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (BRDSZ) főtitkára szerint a rendőrségen dolgozó kormánytisztviselők is hasonló cipőben járnak. A rendőrségi életpályamodellből ugyanis kimaradtak, holott gyakran abban az irodában dolgoznak, mint egyenruhás kollégáik.

  • 2017. február 10., péntek 19:10
Vágólapra másolva!

Bruttó 210 forint. A Hír TV-t megkereső panaszosok szerint a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalnál mindössze ennyi béremelést kaptak azok, akik felsőfokú végzettséggel rendelkeznek, és idegen nyelveket beszélnek. A középfokú végzettségű ügyintézők pedig csak annyit keresnek, mint egy szakmunkás. A határon szolgálók határ menti pótlékot kapnak, de az alapilletményük nekik sem emelkedett.

„2008 óta 38 650 forint az illetményalap, és még csak reményük sincs, hogy ez ebben az évben elmozdulna. Talán, ahogy Lázár úr mondta, 2018 vagy 2019-ben fog elmozdulni, tehát ezért jogos az ő követelésük. A munkavállalóknak a több mint 50 százaléka a garantált bérminimumot keresi” – mondta Bárdos Judit, a BRDSZ főtitkára.

A főtitkár szerint nemcsak a Menekültügyi Hivatalnál, hanem a rendőrségnél is vannak problémák a bérekkel. A rendőrségi életpályamodell ugyanis nem vonatkozik a kormánytisztviselőkre, csak az egyenruhásokra.

„Dolgozik a rendőrségen ezer kormánytisztviselő, akiknek most semmije sincsen, csak a 2008-as bérbeállás. Tehát ez szörnyűség. Annyira szét van szedve a rendvédelmi ágazat az illetményeket illetően, és azt figyelembe véve, hogy nem lehet egymáshoz viszonyítani a kollégáknak a keresetét” – tette hozzá Bárdos Judit.

A nemzetgazdasági miniszter hárítja a kérdéseket – válasz helyett a Belügyminisztériumot ajánlja. „Ezt majd az illetékes szaktárcától kérdezze meg, egy intézményről van szó, nyilván a szaktárca az egyeztetést végrehajtja, megteszi és utána lesz erre majd javaslat” – mondta Varga Mihály.

A szakszervezet a jövő héten a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal főigazgatójával tárgyal majd, de felvetik a bérek kérdését a márciusi köztisztviselői érdekegyeztető fórumon is.