
Juhász Hajnalka a "tiszásoktól" azt kérdezi bejegyzésében: "Ti is örültök, hogy a felfüggesztett több milliárd euró még mindig nem jutott el a magyar emberekhez, a magyar gazdaságba? Ti is vele örültök, hogy visszatartanak 50 kórház felújításához szükséges összeget?"
"Ti is úgy örültök, hogy a brüsszeli ideológiával kitömött kondicionalitási eljárás árt hazánknak, ahogyan Kollár Kinga?"
Mert ez neki és a Tisza Pártnak úgy tűnik, jó, "a többi vajon számít nekik? Nem!"
"Végtelenül sajnálom azokat, akik hatalmasat fognak csalódni!" - írta.
A politikus kifejtette, a többévnyi, nemzetközi szervezetekben eltöltött, nagyon kemény harcaik szégyenteljes pillanata volt Kollár Kinga felszólalása.
Úgy fogalmazott: mindig is sejthető volt, hogy a Tisza Párt valódi politikai program nélküli, gyűlöletre építő szervezet, amely a Fidesz rendkívül gyengén sikerült, olcsó koppintása.
Ez a párt csak Brüsszel kiszolgálásával és "Manfred Weber szolgai követésével" tudna fennmaradni, azaz háborúpártisággal, genderideológiáknak hajbókolással, valamint a migrációnak "tapsikolással" - tette hozzá.
Juhász Hajnalka szerint ha valaki a politikai pályát választja, azonnal fel kell állítania egy sorrendet: elsősorban "magyar vagyok, és csak utána politikus. Csak akkor tudom jól szolgálni a hazámat, ha azt magyar politikusként a magyar emberek érdekében teszem. Itt nincs helye megalkuvásnak, sem kompromisszumnak, csak a piros, a fehér és a zöld számít, semmi más!"
Amennyiben "nem a hazám, hanem politikai karrierem, a pártom pillanatnyi előnyei motiválnak, akkor hitegetem, átverem az embereket, elárulom a hazát", a magyarokat - zárta sorait a kereszténydemokrata országgyűlési képviselő.
Dömötör Csaba, a Fidesz EP-képviselője az MTI-nek adott szerdai nyilatkozatában azt mondta, az Európai Parlament költségvetési szakbizottságának heti ülésén Kollár Kinga "megdöbbentő nyíltsággal arról beszélt, hogy az uniós források visszatartásának és a gazdasági károkozásnak az a pozitívuma, hogy erősíti az ellenzéket".
Forrás: MTI
Fotó: kdnp.hu
Továbbiak a témában
1 perc Lannert Judit megalázta a pedagógusokat és leváltaná az összes igazgatót
1 perc Nem született döntés az MNB működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró bizottság csütörtöki ülésén
1 perc 










