
Nagyon nem lepődtek meg az újságírók, hogy 180 fokos fordulatot vett a Tisza vezére. Kertész Dávid szerint a pártelnök Brüsszelből várja az utasításokat. Kertész arra is emlékeztetett, korábban Magyar Péter azt mondta, hogy a források érdekében le kell mondanunk egy kicsit a szuverenitásunkról. Hozzátette, ma már tudjuk, mit jelent ez a kicsi lemondás. Kiemelte azt is, hogy a szuverenitásunk érdekében ilyen nem létezik, hiába mondják azt, hogy csak egy kicsit, valójában arra gondolnak, mindenről le kell mondania a magyaroknak a szuverenitással kapcsolatban.
Gábor Márton emlékeztetett arra is, hogy Magyar Péter korábban azt ígérte, hazahozzák az említett forrásokat.
Kertész Dávid szerint a tiszások egy kettős képet alkotnak, egyszerre mondják magukat jobboldalinak, miközben a korábbi baloldali összefogás szavazói támogatják őket. Lényegében a Tisza Párt küzd, mint malac a jégen.
Az újságírók átfordultak a másik témára is, ugyanis bűnsegédként elkövetett, többrendbeli különleges személyes adattal visszaélés miatt jogerősen elítélte a bíróság Czeglédy Csabát az Ördög ügyvédje ügyben. A másodfokon eljáró Veszprémi Törvényszék, helyben hagyva az elsőfokú döntést, hatszázezer forint pénzbüntetésre ítélte a DK-s ügyvédet.
Botrány, kiszivárogtatás, személyiségi jog megsértése, elhúzódó jogi procedúra. Bővebben a délutáni Rapidban.
Forrás: Magyar Nemzet
Fotó: Magyar Nemzet
Videó: Magyar Nemzet/YouTube
Továbbiak a témában
2 perc A hatalom megszerzése után kezdődik a nehezebb tantárgy: elszámolni vele
2 perc Mi van, ha Magyar Péter pénzt vár Brüsszelből, miközben a bizalom közben elszivárog?
2 perc 










