NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKék hírek
Felháborító: 15 percen keresztül nézte haldokló gyermekét a kegyetlen apa

Felháborító: 15 percen keresztül nézte haldokló gyermekét a kegyetlen apa

A kisgyermek nem akart aludni menni, ezért büntette meg az apja. A fegyelmezés azonban pillanatok alatt eldurvult.

  • 2022. március 20., vasárnap 09:39
Vágólapra másolva!

Épp ésszel felfoghatatlan, miért kellett életét vesztenie egy mindössze ötéves kisfiúnak. A gyermek ugyanis nem akart időben lefeküdni aludni, ezért visszabeszélt az apjának.

A 33 éves, nevadai Hendersonban élő Gerald Oglesby azonban nem tűrte el a gyerek szemtelenségét, és egy elektromos kábellel megkorbácsolta, majd brutális erővel gyomorszájon ütötte.

– Oglesby bevallotta: amint hasba ütötte a fiát, tudta, hogy túl nagy erővel tette. De nem hívta a mentőket, vagy bárki mást, hogy segítséget kérjen – kezdte egy nyomozó a Crime Online oldalának.

A jelentések szerint az apa elmondta, hogy a verés után a fiú nem tudott normálisan járni, aztán egyszer csak arccal lefelé a kanapéra zuhant, és egy párnára hányt. A férfi ekkor már tudta, hogy valami nincs rendben.

A fiú mellé térdelt, a testét dörzsölgette, hogy megnyugtassa. Az ötéves ezután még utoljára vett két gyors lélegzetet, majd leállt a keringése. Gerald kétségbeesetten próbálta újraéleszteni, sikertelenül.

Ahelyett azonban, hogy a mentőket hívta volna, a fiú édesanyjának küldött SMS-ben fényképeket a gyermekről, amikhez azt írta: meghalt.

Miután Gerald Oglesby mindent bevallott a rendőröknek, átkutatták a lakását. Az ott talált nyomok alapján 15 percig nézhette fia szenvedését, miközben elszívott egy marihuánás cigarettát, mielőtt bármit is tett volna. Ráadásul korábban is bántalmazhatta már a kisfiút.

A vádlottat óvadék nélkül tartják fogva, hétfőn kell újra bíróság elé állnia.

Borsonline