„Nem kell többé szenvedniük” - egyszerre vesztette életét három testvér

A férfi nem akarta, hogy elhagyja a párja, inkább úgy döntött ő hagyja el a gyermekeikkel együtt. Három percen múlt, hogy megmentsék a fiatalok életét.

  • 2022. augusztus 17., szerda 09:32
Vágólapra másolva!

Teljesen kibukott egy háromgyerekes édesapa, amikor megtudta, hogy párja el akarja hagyni. Gondolkozás nélkül ültette be a kicsiket a terepjárójukba, majd elhajtott és vad fenyegetőzésbe kezdett. A szombat hajnali veszekedés végül tragédiába torkollott.

Dühét ezután úgy vezette le, hogy közösségi-oldalán élőben közvetítette szitok áradatát. A 30 éves Francoise Littlejohn hadonászni kezdett a pisztolyával, és olyan szavak is elhagyták a száját, miszerint meg fogja ölni gyermekét. Mindeközben pedig a 6 éves Kyren Littlejohn, a 4 éves Aliyah Littlejohn és a 3 éves Trinity Littlejohn ott ült a járműben és mindent hallott.

A videót meglátva a Francoise egyik rokona gyerekeket féltve értesítette a hatóságot. Ám sajnos három perccel elkésett a segélyhívással. A férfi ugyanis lelőtte mindhárom testvért, majd magával is végzett. A kocsiban heverő holttestekre reggel nyolc óra magasságában egy futó talált rá. Az oklahomai nyomozók a fegyvert és a mobiltelefont is megtalálták Francoise ölében.

– Azt hallani, hogy valaki más problémája miatt halnak meg a gyerekek, igazán szívszorító – nyilatkozta Angela Ross a híradónak.

– Azok az ártatlan gyerekek, azért vesztették életüket, mert az apjuk szenvedett. Tudom, hogy most Isten ölében ülnek, és ez a tudat vigasztaló. Ezeknek a gyerekeknek nem kell többé szenvedniük – tette hozzá Adina Evans-Cornish, egy másik szomszéd.

Az egyedül maradt gyászoló édesanya adománygyűjtést indított a GoFundMe oldalán, hogy el tudja temetni imádott gyermekeit – tudta meg a Crime Online.

Ha segítség kell: Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!