Szörnyű tragédia Solymáron: a saját arcába robbantotta az aknát István

Elképesztően szerencsétlen, fatális balesetet szenvedett egy 55 éves férfi csütörtök délután a Pest megyei Solymáron – értesült a Blikk. N. István az udvarában lévő aknánál dolgozott, amikor egy hatalmas robbanás után súlyosan megsérült.

  • 2022. augusztus 16., kedd 13:18
Vágólapra másolva!

Az első pletykák még arról szóltak, hogy a férfi a föld alatti tárolóban benzint gyűjthetett, ami valahogy detonációhoz vezetett, ám a rendőrség a Blikknek küldött válaszából kiderült, hogy egészen más történt.

„A solymári ház tulajdonosa az udvari aknában felhalmozott zöldhulladékot akarta elégetni. A kupacra égésgyorsító folyadékot öntött, majd meggyújtotta azt. Az égésgyorsító gőze berobbant, és felrepítette az akna fedőlapját, amely eltalálta a férfit, aki életveszélyes fejsérülést szenvedett. Kórházba vitték, ahol a gondos orvosi ellátás ellenére meghalt” – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

A szörnyű tragédiát egy fiatal házaspár közvetlen közelről nézhette végig, a kirándulásuk után ugyanis éppen a ház előtt sétáltak, amikor a robbanás történt.

– Az erdőből kiérve, pont arra az útra érkeztünk. Néhány méterre lehettünk, amikor egy hatalmas detonáció után a vas aknafedő legalább húsz méter magasba repült és egy, az úton haladó kocsi mellé zuhant. Ekkor még nem láttuk, hogy ember lett volna odalent, de a biztonság kedvéért azonnal hívtam a 112-es segélyhívót. Amikor az út másik felén megláttam egy baseballsapka maradványait, sejtettem, hogy valaki lehetett az aknában – emlékezett vissza a Blikknek Kazinczky Tamás.

Blikk.hu