Tragédia a XVI. kerületben, ház omlott egy férfira, azonnal szörnyethalt

Házomlás áldozata lett egy középkorú vállalkozó a XVI. kerületben.

  • 2022. augusztus 16., kedd 15:07
Vágólapra másolva!

Minden szomszéd szomorúan sétál el a rommá lett családi ház előtt Árpádföldön, ahol tegnap délelőtt egy középkorú kőműves életét vesztette. Teljesen érthetetlenül áll mindenki a ház kapujában és azon gondolkoznak hogyan történhetett ez a szörnyűség.

A házat az új tulajdonos egy hónappal ezelőtt vásárolta meg, amit nagyon hamar el is kezdett csinosítgatni. Több szakember is dolgozott a ház felújításán, ám egyikük sem gondolta, hogy a munkájuk tragédiába torkollik.

A szakemberek már kora reggel munkához láttak, a tulajdonos pedig eközben elment megvásárolni a még hiányzó anyagokat a munkához. Ekkor történt a szörnyűség.

– Én azt hallottam, hogy egy közfalat akartak kiszedni, de nem volt áthidaló, ami összetartotta volna. Tragédia ami történt, mintha bombát dobtak volna a házra – meséli egy szomszéd.

Két kőműves dolgozott a házban az omláskor. Egyikük kiugrott az ablakon, így megmenekült, a másik szakember azonban nem volt ilyen szerencsés, ráomlott a tető és a falak maguk alá temették. A férfi a helyszínen elhunyt.

Borsonline