NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvxAdattár Hír TV
Birkamenet

Birkamenet

Felismertem a nagy karcagi birkafőzés szimbolikus tartalmát. Egész kontextusával egyetemben!

  • 2017. június 25., vasárnap 10:12
Vágólapra másolva!

Ötszáz, bizony, dalolva ment, kondérba, pampapam. Tudom, hogy a bárányok hallgatnak, és hogy a rím sem jött ki, mégis ez megy a fejemben szombat óta. Amikor is kiderült, hogy 3 darab miniszter és 1 darab Benke Laci bácsi mellett – öröm, hogy a jelek szerint ismét ereje teljében tündököl a megviselt mesterszakács – 500 darab állatra volt szükség a karcagi birkafőző fesztivál központi rendezvényének sikeréhez. Utóbbiak a nagy nap áldozatául estek, miközben előbbiek learatták a szóban forgó program gyümölcseit. Igen, azzal is tisztában vagyok, hogy a pörkölt nem gyümölcs, ezt képletesen mondom.

Egyáltalán nem tartozom azok közé, akik sírva fakadnak, amikor az emberek leölnek egy állatot. Nemhogy nem bírnék meglenni sertésszűz, marhafelsál, libacomb, kacsamell, nyúlmáj, sok-sok hal és – igen! – báránylapocka nélkül, kifejezetten vidéki srácként számos alkalommal vettem részt disznóvágáson is. Eleinte sertepertélő gyermekként, később olykor a nálamnál hozzáértőbbek szorgos segítőjeként is. Az 500-as mennyiséget ellenben mégis soknak éreztem kissé. Tömegmészárlásnak. Birkaholokausztnak – már elnézést. A minisztertrió is népesnek tűnt amúgy, igaz a felhozatalból kettő karcagi illetőségű, és a harmadik is református. Na tessék, erről meg eszembe jutott, hogy idén ünnepeljük a reformáció 500. évfordulóját – roppant különös dolgok merülnek fel, amikor az ember számok közé keveredik óvatlanul!

Ám a lényeg nem ez a speciális és véletlenszerű egyezés – összefüggésnek mégsem merném titulálni –, hanem az, hogy felismertem a nagy karcagi hungarikumisztikus birkafőzés szimbolikus tartalmát. Egész kontextusával egyetemben. Ebben pedig Németh Szilárd Fidesz-alelnök sietett segítségemre. Az ember, aki ott sem volt!

Intenzív nyafogás megy mostanában a hungarikumok miatt. Avagy ürügyén. Azt mondják a finom lelkű entellektüelek, hogy az egész marhaság, sokszor olyan dolgokat vesznek fel a listára, amelyeket inkább szégyellnünk kellene, ahelyett hogy büszkélkedünk velük. A gasztronómiára szűkítve: nem is azért, mert a gyulai kolbász vagy a tiszai halászlé elvben ne lehetne jó, hanem azért, mert a gyakorlatban legtöbbször nem az.

Csakhogy ez a megközelítésmód tévedésre bazírozódik. Filozófiai alapon. Minthogy az egész hungarikumprojektnek közel sem az a veleje, hogy a minőséget helyezze középpontba. Vagy hogy valamifajta felemelés legyen a célja. Ugyan. Az ezekben az ügyekben illetékes elvtársak eleve képtelenek értelmezni, mit nevezünk minőségnek.

Mint annyiszor, ebben az esetben is az identitásképzés a fő motívum. Hungarikum innen nézvést kvázi tömegtermékből lehet. Olyasmiből, amit sokan ismernek és szeretnek. Ami magyar, az már pusztán attól menő lesz, hogy a miénk, és nem másé. Hiszen különleges anyagból vagyunk gyúrva. Solymászunk, íjászunk, tömjük a libát, kupából isszuk a bort, stampedliből a törkölyt, tetőtől talpáig megfőzzük a birkát.

Kissé bumfordiak, faragatlanok vagyunk olykor, finnyás népségek szemében barbárnak tűnhetünk, de mi csak mosolygunk ezen.

Németh Szilárd közösségi hálós bejegyzése mindent megmagyaráz. Az egészet nem idézem, mert szimplán elplagizálta a karcagi birkapörkölt leírását innen, de a legfontosabb mozzanatokat kiemelem: „A karcagi jelző tehát nem elsősorban a helyszínt, hanem a főzési módot mutatja. Ez az állat húsának eleinte víz hozzáadása nélküli pörkölését, szinte sütését és az előzetesen megperzselt fejjel, körmökkel, valamint a pacallal és belsőségekkel történő együtt főzését jelenti. A pörkölt fűszerezéséhez csak vöröshagymát, őrölt és csöves paprikát, valamint sót használnak. A főzés akkora öntöttvas lábasban történik, amelyben az egész állat húsa elfér. Bevallom, én fokhagymát és borsot is szoktam belefőzni. Legfinomabb a vele együtt főtt fejhús, agyvelő és szem.”

Az utolsó két mondat származik a Fidesz-alelnök saját kútfejéből. Az első ránézésre bárgyú Németh Szilárd ravaszabb és okosabb, mint gondolnák. Néhány szó elég neki, hogy perfekt rutinnal kijelölje önmaga és pártja helyét az univerzumban. A tökös csávók ilyenek. Mindent megesznek – és élvezik. Na és kik állnak velük szemben?

Néhány hónappal ezelőtt liberális barátaik is kikacagták a ligetvédő kompániát, melynek tagjai azzal fordultak a lakossághoz, hogy vigyenek nekik ennivalót. Müzliszeleteket és lehetőleg zabfalatokat is, mert utóbbi tuti jó lesz a vegánoknak, ugyanis nem tartalmaz állati eredetűt. Mennyi esélyük van szegénykéknek azokkal szemben, akik egyben falják fel a birkát? Beleértve a Németh Szilárd-i értelemben vett legfinomabb részeit?

Elárulom: jelen állás szerint semennyi.

Ám azt remélem, hogy az 500 agyvelőből és 500 pár szemből jutott Varga Mihály gazdasági, Fazekas Sándor agrár- és Balog Zoltán emberminiszternek is. Hátha küldtek egy-egy adagot kis lábaskában Németh Szilárdnak és akár a miniszterelnök úrnak is.

Utóirat: természetesen semmi bajom a karcagi emberekkel és birkafőzési szokásaikkal. Nekem is vannak kulináris bolondériáim, mint mindenkinek. Úgyhogy valamennyiüknek jó egészséget, hosszú, boldog életet, rengeteg birkát, továbbá jó étvágyat kívánok!

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Továbbiak a témában