NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV gazdasági hírei

A kirúgások mellett is el kell végezni a munkát

Az szja-bevallások elkészítése miatt keletkező többletmunkát akkor is meg kell oldania az adóhivatalnak, ha a regionális igazgatóságok megszűnése miatt elbocsátások lesznek – mondta a Hír TV-nek a nemzetgazdasági miniszter. Az még nem ismert, hogy a NAV 23 ezer dolgozójából mennyien veszítik el munkájukat, de akik maradnak, azoknak már jövőre másfél millió magánszemély helyett kell bevallást készíteniük.

  • 2015. október 14., szerda 21:11
Vágólapra másolva!

A Nemzetgazdasági Minisztérium kedden jelentette be, hogy a jövőben az adóhivatal készíti el a személyi jövedelemadó-bevallásokat. A szakember szerint azonban jövőre ez még nem jelent valódi könnyítést, hiszen csak az egy helyről jövedelmet szerző és kedvezményt igénybe nem vevő adózókra vonatkozik.

„Ezeknek az adózóknak mindössze két sort kellett kitölteni a bevallásban. Tehát most ezt leegyszerűsítve Tállai András azt mondta: az adóhatóság arra képes jelenleg, hogy két számot átmásoljon a munkáltatói igazolásról az adóbevallásba. Hát ehhez nem kell adózási végzettség, ezt bárki meg tudja tenni, ez nem igazán jelent könnyítést” – hívta fel a figyelmet Angyal József okleveles adószakértő.

A kormány szerint azonban igen. Annyi biztos, hogy a NAV-nak mindenképp pluszmunkát kell végeznie: 2017-től már mintegy 3,8 millió adózó helyett fognak dolgozni. „23 ezren dolgoznak a Nemzeti Adó- és Vámhivatalban. Ez a létszám elegendő kell hogy legyen arra, hogy a következő években azt a terhet, amit eddig a lakosság végzett el a személyi jövedelemadó-bevallások elkészítésével, ezt a NAV munkatársai meg tudják tenni” – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Már amennyiben maradnak 23 ezren. Az adóügyi államtitkár ugyanis a regionális igazgatóságok megszüntetésével együtt elbocsátásokat is lehetségesnek tart. „A főosztályok, osztályok, igazgatóságok működésének a vizsgálata során kerülhet erre sor, és annak meghatározására, hogy szükség van-e létszámleépítésre, ha igen akkor milyen területeken és hogy ez esetleg mennyi embert érint” – tájékoztatott Tállai András parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár.

Akik maradnak, azoktól az szja-bevallások elkészítésén túl elvárják az ellenőrzések számának növelését és nekik kell majd a cégeket besorolniuk aszerint, hogy mennyire megbízható adózók.