NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvGazdaság

Így érhet véget a Gazprom-ügy

Hosszú évekig húzódhat a Gazprom-ügy, amely kötelezettségvállalással érhet véget – hangzott el a Hír TV Bruttó című műsorában.

  • 2012. szeptember 14., péntek 18:46
Vágólapra másolva!

Évekig tarthat a trösztellenes eljárás a Gazprom ellen, és nem kizárt, hogy jogsértés megállapítása helyett úgynevezett kötelezettségvállalással ér véget – mondta el Bruttó című gazdasági magazinban Hegymegi-Barakonyi Zoltán ügyvéd.

A versenyjogi szakértő emlékeztetett rá: hasonló precedens is van, hiszen 10 évvel ezelőtt így ért véget a norvég gázszállításokkal kapcsolatos ügy is. Amennyiben ez történik az orosz gázcég esetében is, az azt jelenti, hogy az unió nem határoz meg szankciókat, a Gazprom viszont önként vállal bizonyos kötelezettségeket, például szerződésmódosítást. Vlagyimir Putyin közelmúltban hozott rendelete szerint a külkereskedelmet folytató állami orosz cégek, így a Gazprom sem adhat ki ezentúl semmilyen információt külföldi szervezeteknek vagy más országoknak.