
Benyújtotta lemondását az ukrán miniszterelnök. Mikola Azarov ezt azzal indokolta, hogy a zavargások már az ország gazdasági helyzetét fenyegetik. Eközben az ellenzéki vezetők és az államfő megállapodott, hogy eltörlik a gyülekezési, szólás- és sajtószabadságot korlátozó törvényeket. Az intézkedéseket a keddi rendkívüli parlamenti ülésen is elfogadták. Emellett megegyezés születhet egy új amnesztiatörvényről is. Ez azonban csak akkor lép életbe, ha minden elfoglalt hivatali épületet szabaddá tesznek a demonstrálók.
A demonstrálók jogai hamarosan bővülhetnek, miután hétfőn az ellenzéki vezetők megállapodtak az ukrán elnökkel: eltörlik azokat a gyülekezési, szólás- és sajtószabadságot korlátozó törvényeket, amelyeket még január közepén fogadott el a parlament. Emellett a törvényhozás keddi rendkívüli ülésén amnesztiát kaphatnak az ellenzéki tüntetők.
– A találkozó eredményeként a felek megegyeztek abban, hogy szavazni fognak az amnesztiatörvényről. Mi ragaszkodtunk ahhoz a feltételhez, hogy az amnesztia csak akkor léphet hatályba, ha a tüntetők kivonulnak az elfoglalt épületekből és szabaddá teszik az utakat is – mondta Olena Lukas, Ukrajna igazságügyi minisztere.
Az ígéretek szerint több más törvényt közösen átdolgoznak, hogy azok megfeleljenek az európai normáknak. Emellett a parlamentben is megvitatják majd a kormány felelősségét a politikai válság kialakulásában. Az igazságügyi miniszter közölte azt is: Arszenyij Jacenyuk, az ellenzéki Haza párt vezetője nem fogadja el a felkínált kormányfői posztot Viktor Janukovics ukrán elnöktől. Vitalij Klicsko, az ellenzéki Ütés párt vezére szintén megerősítette, hogy nem vállal szerepet a mostani kormányban. „Nem tudom elképzelni magam egy Janukovics vezette kormányban. Erről korábban sem voltam hajlandó vitát nyitni, nincs is értelme feltenni ezt a kérdést.”
Az ellenzék továbbra is a kormány és Viktor Janukovics elnök távozását, valamint előre hozott választások kiírását követeli.
Ukrajnában tavaly kezdődtek az utcai megmozdulások, miután az ukrán elnök – orosz gazdasági nyomásra hivatkozva – felfüggesztette az uniós integrációt. Azóta a kormány már ígéretet tett az uniós tárgyalások folytatására, az ellenzék azonban ragaszkodik a kabinet távozásához.