NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV Archív

Milyen gyanú alapján és kiket hallgattak le?

Nagyon fontos, hogy magyar állampolgárok semmi esetben se legyenek kiszolgáltatva tömeges megfigyelésnek, lehallgatásnak – jelentette ki a külügyminiszter. Azt, hogy Magyarországon kiket hallgathattak le az Amerikai Egyesült Államok titkos adatgyűjtése során, nem hozták nyilvánosságra, ugyanis államtitok. A botrány hazai szálainak, valamint a külföldi befolyásszerzés feltárására létrejött vizsgálóbizottság csütörtöki ülése után Lázár János kiemelte: bárki is nyeri meg a parlamenti választást, jelentősen fokoznia kell a belső biztonságot, elsősorban az elektronikus információk védelmét. A testület továbbra is érdemi válaszokat vár az amerikai diplomáciától.

  • 2014. január 30., csütörtök 19:04
Vágólapra másolva!

Még tavaly derült ki, hogy az amerikaiak több európai országhoz hasonlóan Magyarországon is lehallgathattak vezető politikusokat, köztük a miniszterelnököt is. A titkos adatgyűjtés magyarországi szálait vizsgáló parlamenti bizottság zárt üléséről távozó Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint nyilvánvaló, hogy az Egyesült Államok hírszerző szolgálata rendelkezik hazánkra vonatkozó információkkal. „Bárki nyeri is meg a választásokat 2014 áprilisában, jelentősen kell fokoznia a belső biztonságát, elsősorban az elektronikus információk védelmét.”

Martonyi János és Pintér Sándor együtt távoztak a meghallgatásról. Mivel az ülésen elhangzottakat titkosították, a belügyminiszter csak szűkszavúan válaszolt az újságíróknak. „Én titkosítottam, tehát ennek megfelelően itt titkokról volt szó, és a titokszegést a törvény bünteti. De ha általánosságban kell mondani, azt tudom mondani, nagyon alapos és részletes feltárást adtunk a bizottság előtt” – mondta Pintér Sándor. A külügyminiszter azt mondta: napirenden tartják a lehallgatási ügyet, és továbbra is várják az amerikai fél tájékoztatását arról, hogy mi történt Magyarországon. A bizottság kormánypárti elnöke, Kocsis Máté sem árulhatta el, hogy kiket és milyen körben érintett a lehallgatás.


A testület alelnöke hangsúlyozta, hogy a 2001. szeptemberi terrortámadás után elfogadott úgynevezett hazafias törvény különbséget tesz az amerikai állampolgárok és a külföldiek között. Gulyás Gergely szerint ez sérti a személyes adatvédelemhez való jogot. „E tekintetben az Egyesült Államokban a fékek és ellensúlyok rendszere nem gyenge, hanem teljes egészében hiányzik. Azt szeretnénk, ha az Egyesült Államok szövetséges polgárok magánszférája és amerikai polgárok magánszférája között nem tenne különbséget, és abban is egyetértés volt, hogy az Európai Unió nem alkalmas keret ezeknek a vitáknak a rendezésére, a szövetségesi kapcsolat alapján az Egyesült Államokkal kétoldalú tárgyalásokon kell ezt rendezni” – tette hozzá Gulyás.

A parlamenti vizsgálóbizottság továbbra is érdemi választ vár az amerikai diplomáciától arra, hogy egy szövetséges állam milyen gyanú alapján és kiket hallgatott le Magyarországon, illetve mi lesz a titkos adatok további sorsa.