NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV Archív

Ragaszkodnak Janukovics lemondásához

Belebukott az ukrán belpolitikai válságba az Azarov-kabinet. Az országnak ügyvezető kormánya lesz, miután a kijevi parlament rendkívüli ülésén Viktor Janukovics elfogadta a miniszterelnök és kormánya lemondását. Korábban a törvényhozás nagy többséggel visszavonta a tüntetések szabályozására vonatkozó, két hete elfogadott, szigorú törvényeket.

  • 2014. január 29., szerda 11:12
Vágólapra másolva!

Rendhagyó módon az ukrán miniszterelnök jelentette be, hogy az államfő elfogadta lemondását.

– Drága honfitársaim! Nehéz nap ez számomra, de a lemondásomról hozott felelősségteljes döntésre úgy tekintek, hogy az lehetőséget biztosít minden politikai erőnek a megegyezésre, a kompromisszumra és a válság megoldásának megtalálására – jelentette ki Mikola Azarov kormányfő.

Az ukrán vezetés a parlamentben is meghátrált, ahol kormánypárti képviselők is megszavazták a gyülekezési szabadságot korlátozó törvény visszavonását, amelyet két héttel ezelőtt még támogattak. A törvény miatt halálos áldozatokat is követelő tüntetések robbantak ki a szélsőjobboldali tüntetők és a rendőrök között Kijevben.


– Pozitív dolog, hogy visszavontuk ezt a szégyenteli törvényt, amelyre kézfelemeléssel szavaztunk. Ilyesmi soha nem történt az ukrán parlamentben 1991-ben. Ez egy kis-, de egy nagyon fontos lépés – mondta Vitalij Klicsko.

Az ellenzék összes követelése viszont nem teljesült, a tüntetők ragaszkodnak Viktor Janukovics államfő lemondásához, és ragaszkodnak az előre hozott parlamenti- és elnökválasztások kiírásához is. Nem született egyezség a tervezett amnesztiatörvény szövegéről sem, ezért szerdán folytatódik a rendkívüli parlamenti ülésszak. Az ukrán törvények szerint két hónapon belül kell új kormányt kell alakítani, addig a korábbi miniszterelnök-helyettes lesz az ügyvezető. A 37 éves Szerhij Arbuzov Janukovics elnök fiának az üzlettársa.