NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV Archív

Nyilvánosságra került a Horváth András-ügy jelentése

Nyilvánosságra hozta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azt a jelentést, amely a Horváth András-ügyben készült még tavaly novemberben.

  • 2014. november 26., szerda 09:40
Vágólapra másolva!

A volt NAV-os dolgozó azt állította, hogy bizonyos cégek több mint ezermilliárd forint adót csalnak el évente, amihez szerinte az adóhatóság is asszisztál. Az adóhatósági vizsgálat viszont azt állapította meg, hogy Horváth András dossziéja csak feltételezéseket tartalmaz, alaptalanul vádaskodik. Azokban az ügyekben pedig, amelyekről információkat juttatott el a NAV bűnügyi szervéhez – tőle függetlenül –, már korábban büntetőeljárás indult. A jelentésben azt is írják, a Horváth nevén lévő ügyeknél hivatali visszaélésre utaló körülmény nem merült fel, ilyenről a volt NAV-os dolgozó nem tájékoztatta vezetőit, illetve a felettes szervet. A volt NAV-os dolgozó az MTI-nek komolytalannak és röhejesnek nevezte a jelentést.