NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV külföldi hírei

Zsidó szélsőségesek gyújtottak föl egy keresztény épületet

Ortodox keresztény papi szemináriumot gyújtottak fel Jeruzsálemben. A támadásban nem sérült meg senki. A gyanú szerint egy illegális zsidó telep lakóinak bosszúakciójáról van szó.

  • 2015. február 26., csütörtök 12:40
Vágólapra másolva!

Hatósági zár a jeruzsálemi óváros közelében. Feltehetően zsidó szélsőségesek gyújtották fel az Sion-hegyen található görög ortodox keresztény szeminárium épületét. A tettesek a mellékhelyiségeket rongálták meg. A tűzoltóknak sikerült megfékezniük a lángokat. Az épület egyik falára Jézust gyalázó feliratot és a Cion megváltása kifejezést festették fel. Ugyanezt fújták rá szerdán egy Betlehem közeli arab faluban a mecset falára is. A gyújtogatók az épületben is kárt tettek.

Az izraeli hatóságok feltételezése szerint zsidó szélsőségesek követték el a támadást, így akarták megbosszulni egy néhány lakókocsiból álló illegális ciszjordániai telepük felszámolását. Erre utal a felirat tartalma, amely a telep neve is egyben.

„Fontos tanácskozásunk volt, amelyen megvitattuk az ügyet. A hatóságok nagyon aggódnak, azt ígérték, minden szükséges lépést megtesznek, hogy ne csak ezt az épületet védjék meg, hanem a Sion-hegy egészét, amely különösen is szent a zsidók, a keresztények és a muszlimok számára is” – közölte III. Teofilosz görög ortodox pátriárka.

A jeruzsálemi Sion-hegyen eddig is már több keresztény sírt, épületet ért támadás. Legutóbb két hónapja egy fiatal az Elszenderülés templomát rongálta meg, de őt az izraeli hatóságok elfogták.

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról