NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
Kiemelt videók
HírTvSport
Törökországi győzelemmel zárt a magyar amerikaifutball-válogatott

Törökországi győzelemmel zárt a magyar amerikaifutball-válogatott

A magyar amerikaifutball-válogatott 24-20-ra nyert Törökország vendégeként a két együttes B csoportos Európa-bajnoki összecsapásán, így veretlenül zárta a sorozatot.

  • 2021. november 06., szombat 20:31
Vágólapra másolva!

Grátz Vilmos szövetségi kapitány csapatában - amely szeptemberben az izraeliek elleni hazai sikerrel már biztosította helyét az elitben - a támadóknál Elek Ádám két TD-t jegyzett, míg a védők közül Horváth Benedeknek és Törzsök Tamásnak is volt labdaszerzése.

Grátz a találkozót követően elmondta, nem volt könnyű az együttes dolga, ugyanis a mérkőzés napján utazott Törökországba, ráadásul egy jól felkészült török csapattal találkozott.

"Amikor hárompontos hátrányban voltunk, két perccel a lefújás előtt, az utolsó támadásunknál Bencsics Márk, igazi vezérként győzelemre vezette a csapatot. A védelemből sok kezdő hiányzott, ám így is nagyon jól játszott ez az egység, viszont a büntetések megöltek minket" - nyilatkozta Grátz. Kiemelte, összességében elégedett az Európa-bajnoki sorozatban nyújtott teljesítménnyel.

"Örömmel tölt el, hogy feljutottunk Európa elitjébe, viszont ez a teljesítmény ott nem biztos, hogy elég lesz majd. Ráadásként azt is meg kell nézni, kire számíthatunk majd a tapasztaltabb játékosok közül és hát nekem, nekünk edzőknek is át kell gondolni, hogyan alakul a folytatás" - fűzte hozzá.

MTI