NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
Kiemelt videók
HírTvSport
Los Angeles 2028 - Egyelőre nincs a programban a súlyemelés, az ökölvívás és az öttusa

Los Angeles 2028 - Egyelőre nincs a programban a súlyemelés, az ökölvívás és az öttusa

A súlyemelés, az ökölvívás és az öttusa nem szerepel a 2028-as Los Angeles-i olimpia előzetes programjában, ugyanakkor bizonyos feltételek teljesülése esetén még bekerülhetnek a műsorba.

  • 2021. december 09., csütörtök 18:38
Vágólapra másolva!

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó testületének háromnapos ülése után Thomas Bach elnök beszélt erről a csütörtöki online sajtótájékoztatón.

A Nemzetközi Öttusa Szövetségnek (UIPM) a jövő év végéig kell véglegesítenie javaslatát az új formátumra vonatkozóan, illetve addig kell megjelölnie, melyik sportág kerül be a kivett lovaglás helyére. Emellett jelentős költségcsökkentést kell felmutatnia és bizonyítania azt, hogy a sportág vonzó a fiatalok és a nagyközönség számára.

Ami a súlyemelést és az ökölvívást illeti, a kizárás oka az, hogy a két sportág nemzetközi szövetségének az irányítása a NOB szerint nem megfelelő, az elmúlt években pénzügyi és korrupciós gondokkal küzdött mindkét világszervezet.

MTI