NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvNapi aktuális
Joe Biden visszalépett, nem indul az elnökválasztáson + videó

Joe Biden visszalépett, nem indul az elnökválasztáson + videó

A Napi aktuális vendége Magyarics Tamás amerika szakértő, az ELTE egyetemi tanára volt, akivel Biden visszalépéséről, az amerikai elnökválasztás előtti időszakról beszélgetett M. Dobos Marianne műsorvezető.

  • 2024. július 22., hétfő 20:00
Vágólapra másolva!

Magyarics Tamás az adásban többek között a következőket mondta: "Úgy tűnik, hogy elsősorban nem ő látta be. Tehát az utolsó pillanatig azt mondta, hogy ő lesz az elnökjelölt, és azt mondta, hogy csak az Úristen tanácsára vagy javaslatára vagy parancsára fog kiszállni a versenyből, de úgy látszik, azért el voltak erősebb erők az amerikai politikai életben a demokrata párton belül. Egyrészt, ahogy ön is mondta, a pénzügyi támogatók egy része azt mondta, hogy addig nem ad pénzt, amíg Biden marad az elnökjelölt. Másodszor a politikai támogatók, tehát főleg a kongresszusi vezetők és a kongresszusi vezetők közül Nancy Pelosi elsősorban, aztán Hakim Jeffries, a kisebbségi vezető az alsóházban, tehát a képviselőházban Chuck Schumer, a szenátusi többségi vezető, és aztán ott van Obama és azok, akik még a háttérből súgnak, vagy nem súgnak. Ezen kívül kiálltak mögüle azok, akik mondjuk nagyon fontosak, főleg a Demokrata Párt számára a szórakoztatóiparnak a moguljai, a Walt Disney-nek többek között a vezetője, tehát ikonikus alakja, George Clooney."