
A mai Sajtóklub című műsorunk a parlamenti nyitónap eseményeit is elemezte. Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője egyetértett Bayer Zsolttal, mi szerint az ellenzék zavart igyekezett kelteni és nem a politikai együttműködés volt az elsődleges célja.
Szentesi Zöldi László, a Magyar Demokrata főmunkatársa szerint pusztán egy korábbi megmozdulásukat igyekeztek leporolni és új köntösbe bújtatni. Először jöjjön egy parlamenti rendbontás, majd következzék némi utcai zavargás és máris kialakult a polgárháborús alaphangulat, fogalmazta meg.
Huth Gergely, a Pesti Srácok főszerkesztője inkább azokhoz a drukkerekhez hasonlította az ellenzék jelentős részét, akik akár győznek, akár veszítenek, minden egyes alkalommal ugyanúgy reagálnak a kialakult helyzetre.
Barcelona, Chile és más külföldi országok feszültséggel teli eseményei is szóba kerültek.
Kövér László törvénymódosításáról is szó esett, mi szerint mostantól az újságírók csak sajtótájékoztató keretében érintkezhetnek politikusokkal. A Parlamenten belül ezentúl abba a szárnyba, ahol politikusok is tartózkodnak, csak külön engedéllyel léphetnek be újságírók.
A magyar és az olasz politikai szemlélet hasonlósága kapcsán létrejövő hétvégi szimpátiatüntetésről szintén tettek említést a műsor vendégei.
Hír TV
Továbbiak a témában

Ursula von der Leyen a korrupció főszponzora? – Nem érdekli a Bizottságot az ukrán háborús maffia + videó

A Tisza-adatszivárgás sokkal nagyobb lehet, mint hittük + videó












