
A rendőrség a Terrorelhárítási Központ szakértőivel közösen vizsgált át szombaton egy bolgár rendszámú buszt Budapest közelében, az M0-s egyik parkolójában. A sofőr a bolgár hatóságoknak azt mondta, hogy egy cseh vagy szlovák fiatalember rejthetett el egy házi készítésű, időzített robbanószerkezetet a csomagtérben. „Azt tudjuk, hogy illékony és párolgó anyag volt. Arról nem kaptunk értesítést, hogy gyúlékony volt-e, és fennállt-e a robbanás veszélye. Tudjuk, hogy volt egy szerkezet is, amely valószínűleg lángra lobbantotta volna a folyadékot. Ennyit tudunk a jelen pillanatban” – mondta Georgi Kosztov, a bolgár belügyminisztérium főtitkára.
A magyar rendőrség szóvivője gyanús csomagról beszélt, a csőbomba kifejezést kerülte a Hír TV-nek adott interjúban. „Május 16-án egy bolgár rendszámú autóbusz vezetője Magyarország területén vegyszerszagot érzett, ezért az M0-s autóút annahegyi pihenőjénél megállt, és a raktér átvizsgálása során egy gyanús csomagot talált, ezt követően értesítette a rendőrséget. A helyszínre érkező készenléti rendőrség tűzszerészszolgálata a gyanús csomagot hatástalanította” – közölte Csiszér-Kovács Viktória, az ORFK szóvivője.
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke tájékoztatást kér a terrorelhárítástól. „A nemzetbiztonsági bizottság ülésén magam fogom kezdeményezni, hogy ezekre a kérdésekre választ kaphassunk, tehát hogy a Terrorelhárító Központ számoljon be erről az esetről” – mondta Németh Szilárd, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes tagja.
A bizottság jobbikos tagja szerint életveszélyes magyar katonákat küldeni Irakba az Iszlám Állam elleni harchoz. „Líbiai kormányzati körökből az Európai Unió különböző titkosszolgálatainak már számtalan esetben jelezték, hogy az Iszlám Állam menekülteknek álcázva rengeteg dzsihadistát küld az Európai Unió számos tagállamába kifejezetten azzal a céllal, hogy azokban az országokban, amelyek katonailag fellépnek Észak-Irakban az Iszlám Állam ellen, különböző merényleteket kövessenek el” – mondta Mirkóczki Ádám, a nemzetbiztonsági bizottság jobbikos tagja.
Hende Csaba honvédelmi miniszter nem tud arról, hogy az eset után a kormány megemeli a terrorkészültség szintjét.
A bolgár hatóságok még nem tisztázták, hogy a bombát valóban egy terrorista rejtette el a járművön, vagy az elkövetőt valamelyik konkurens busztársaság bérelte fel.













